Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014.07.31.
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság közleménye
A MAB elvárja a Parlamenttől, hogy megfontolt, a minőséget garantáló felsőoktatási törvényt fogadjon el.
(Forrás: OS - Országos Sajtószolgálat)
 
2014.07.31.
Hadititok, kik felügyelik az új állami tankönyveket
Az asztaltól felállás nem megoldás – mondta az új tankönyvek fejlesztésével megbízott Nemzeti Tankönyvtanács egyik tagja azt követően, hogy egy kollégája demonstratívan kivonult a testületből, miután nyílt levélben fogalmazott meg erős kritikákat a tankönyvek létrehozásának folyamatáról.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.31.
Szakmai Tanévnyitó Konferencia 3 városban - 2014. augusztus 26–28.
Az idei évben megújul a tanévnyitó konferencia: három egymást követő napon, három különböző helyszínen, de ugyanazzal a programmal zajlik, így közel 3000 pedagógus értesülhet a legújabb köznevelési irányokról."- olvasható az OFI, az Educatio és a Oktatási Hivatal honlapján is. A jelentkezés ingyenes és már elérhető az erre szolgáló felület.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.07.31.
Japán elismerést kapott a Zeneakadémia
Japán külügyminiszteri kitüntetésben részesült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a két ország közötti kulturális-baráti kapcsolatok zenei oktatáson keresztül történő fejlesztéséért.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.31.
Szeptember 1-jétől működik a Pető András Főiskola
Megjelent csütörtökön a Pető Intézet állami fenntartásba vételével kapcsolatos kormányrendelet és -határozat, rögzítve, hogy a leendő Pető András Főiskola szeptember 1-jétől veszi át a feladatokat.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.30.
Újabb magyar siker a diákolimpián
A tavalyihoz hasonlóan idén sem jöttek üres kézzel haza a magyar nyelvolimpikonok: Tímár Veronika (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) egyéni kategóriában kitüntető elismerést (Honourable Mention) szerzett, így Magyarország ismét felkerült a nemzetközi dicsőségtáblára.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.30.
Néhány főiskola talán megmenekül
A tandíjat nem fizetők aránya jobb lett, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a 2012-es diáktüntetésektől megrettent kormány most bőkezűen fizetné ki mindenki tanulását. A jelentkezések számának csökkenésével ugyanis ma jóval kevesebb diák képzéséért kell fizetnie az államnak: 2010-ben még 68 ezer diák képzését fizették, ma 11 ezerrel kevesebbét.
(Forrás: Index)
 
2014.07.30.
Jönnek az új e-naplók: az iskolák dönthetnek, melyiket használják
A köznevelési államtitkárság a közoktatás teljes intézményhálózatnak hatékonyan működtethető elektronikus adminisztrációs rendszert szeretne biztosítani a 2014/2015-ös tanévben, ezért lehetővé teszi, hogy az intézmények a korábban már alkalmazott tanügy-igazgatási rendszereket, e-naplókat használják.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.30.
Mélyszegénység és felzárkóztatás: ne csak legyintsünk!
A dél-hevesi kistérségben működőhöz hasonló, modellértékű programok bizonyítják: helyes a kormány felzárkóztatási politikája, mert eredményeket hoz – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Hevesen.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.30.
Családban nőhetnek fel
Folyamatosan zajlik a 3 év alatti, eddig otthonban élő kisgyermekek nevelőcsaládhoz adása, az ellátásba újonnan bekerült 12 év alatti gyerekek pedig azonnal nevelőszülőhöz kerülnek.A cél, hogy minden gyermek családban nőjön fel. A tervek szerint tovább erősítik a nevelőszülői rendszert.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.29.
Érdekli a fiatalokat a magyar történelem?
Meglepő eredménnyel zárult a Nemzeti Örökség Intézete megbízásából tavasszal készült közvélemény-kutatás a 18 és 30 év közötti magyar fiatalok hazájukról alkotott történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez fűződő viszonyával kapcsolatban.
(Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)
 
2014.07.29.
"Nem lehet egy ötödikes torkán lenyomni a teljes világtörténelmet"
A kísérleti tankönyvek tanári példányait a pedagógusok a tervek szerint augusztus 20-ig megkapják. A kiadványok, szöveggyűjtemények, különféle feladatsorok a nemzeti oktatási portálra is felkerülnek, ahol bárki számára elérhetők lesznek. A 2018-ig tartó tankönyv-fejlesztés 4,6 milliárd forintból valósul meg uniós forrással.
(Forrás: Inforádió)
 
2014.07.29.
Folytatódik az iskolagyümölcs-program
A 2014/15-ös tanévben is folytatódik az iskolagyümölcs-program, amelynek keretében több mint 45 millió adag, közvetlenül a hazai termelőktől származó gyümölcsöt és százszázalékos gyümölcslevet osztanak szét a hazai általános iskolák 1-6. osztályos diákjai között.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.29.
Átdolgoztatott egy munkafüzetet a szlovák oktatási miniszter
Átdolgoztatott egy negyedikes általános iskolások számára készült, etika órán használatos munkafüzetet a szlovák oktatásügyi tárca, mert abban nemcserés kérdés is volt.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.29.
A magyar nemzetpolitikában a legfontosabb ágazat az oktatás
Az oktatást nevezte a magyar nemzetpolitika legfontosabb ágazatának Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Kárpát-medencei magyartanárok találkozóján tartott előadásán július 29-én, Gödöllőn.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.29.
A Gál Ferenc Főiskolán indul a szarvasi pedagógusképzés
A Gál Ferenc Főiskola szeptembertől szélesíti képzési kínálatát, s ezzel együtt bővíti oktatási intézményeinek listáját. A hitéleti szakok mellett pedagógus és mezőgazdasági képzésekbe fog.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.29.
Az ingyenesség felé mutat a tankönyvfejlesztés - hanganyaggal
Már a tankönyvfejlesztés kiindulópontja is rendhagyó – véli az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet főigazgatója. Kaposi József kifejtette: az ágazat szereplőinek bevonásával először egy átfogó elemzést végeztek, majd ez alapján készítették el a tartalmi koncepciókat. Másik fontos szempontnak nevezte, hogy a tankönyvek folyamatosan fejleszthetőek legyenek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.29.
Elege lett az új tankönyvekből az egyik bírálónak, és borított
A szeptemberben megjelenő, állami fejlesztésű környezetismeret és matematika kísérleti tankönyveknél több jobb is van a piacon, a Szakismeret 9., 10. könyv Természetismeret fejezete pedig olyan bonyolult nyelvezetet használ, hogy az adott korosztály számára az adott iskolatípusban tankönyvi használatra teljesen alkalmatlan, írta egy nyílt levélben Tél Tamás fizikus.
(Forrás: index)
 
2014.07.28.
A Fidesz mint jobboldali modernizációs kísérlet
Ha a Fidesz továbbra is az oktatásból való kivonulást preferálja a radikális befektetés helyett, ebből nem leszt munkahelyteremtés és munkaalapú társadalom, hiszen képzetlen vagy a globalizáció versenyében nem elég képzett társadalom nem tud megfelelő mértékű munkahelyet teremteni.
(Forrás: Pogátsa Zoltán blogja)
 
2014.07.28.
Párbeszéd és személyes viszony
Beszélgetés Kulcsár Gáborral, a 25 éves Pesthidegkúti Waldorf Iskola képviselőjével.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.07.28.
Átverik az albérletkereső egyetemistákat
Sok albérletközvetítő cég nem kis pénzért ad el elavult, valótlan információkkal teli albérleti címlistákat, elsősorban egyetemistáknak.
(Forrás: Hír24)
 
2014.07.28.
Az análvonat oktatáspolitikai és társadalomelméleti összefüggéseiről
Az internetet az elmúlt napokban felrobbantotta egy trágár dalocska, illetve az ehhez készült videoklip. Egy Cetli nevű kamaszfiú az elkövető.Egy kamaszfiú , aki egészen biztosan nem életbeli tapasztalatok, hanem hajnalig kattintott pornóoldalak tudásbázisán építette fel az üzenetet.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.28.
Tényleg a felnevelt gyerekek számától függ majd a nyugdíj
A felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslat egyes elemeit a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság is megfontolandónak tartja.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.28.
Húszmilliárddal támogatják a Klebelsberg-központot
Közel húszmilliárd forint pluszpénzt ad a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) idei működésére, további félmilliárdot pedig a bevett egyházakat megillető, a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások finanszírozására biztosít.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.28.
Ősztől 1500 iskolába jutnak el a kísérleti tankönyvek
Szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek, és a hozzájuk kapcsolódó digitális oktatási tananyagok, kiegészítő feladatok is elérhetők lesznek a nemzeti oktatási portálon – mondta el Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.28.
Láncon az egyetemek?
Kiírták tegnap a felsőoktatási intézmények élére a kancellári pályázatot – és bár a kormány ezt hevesen tagadja, szinte bizonyos, hogy a jövőben ezzel tovább csökken az egyetemek autonómiája.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.27.
Nahalka István: Kedves EMMI!
Úgy látom, a médiában így július végén mindenki Orbán Viktor tusványosi beszédével foglalkozik. Én sem szeretnék kimaradni a dologból. Ám én most nem elégszem meg egy sokadik ugyanazt mondó cikkel, azonnal javaslatokat szeretnék tenni. Megragadott a beszéd által kínált perspektíva. Úgy érzem, végre a pedagógia is valódi célokat tűzhet ki maga elé
(Forrás: Nahalka István blogja)
 
2014.07.27.
Megvizsgálják bizonyos szakok létjogosultságát
Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint olyan diplomáknak kell születniük, amilyenekkel lehet is érvényesülni. Lehetnek megszűnő szakok.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.26.
Átmeneti öröm: a diákok bizonytalanok, tudják, hogy baj van
A megkérdezett felvételizők bizonytalanul, olykor lemondóan tekintenek a jövőbe. Tudják, a felsőoktatásban baj van, nekik még sincs más választásuk, mint menni előre és tanulni.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2014.07.26.
Kultúrgrund FISZ-tábor Így biztos nem lesz belőlünk író
A nem olvasás a FISZ íróinak és szerkesztőinek egyik réme. Sajnos mindegyikük úgy látja, hogy ez jellemző az Y-generációra. Ma már szerinte senki nem azért iratkozik be egy írótáborba, mert valamelyik ismert szerzőt hívják meg oda. A fiatalokat a műhelymunka érdekli
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.26.
Alexovics Ingrid: Jogos önvédelem
Bár az oktatásban tevékenykedő szakemberek nagy részében él még a remény, hogy az oktatásnak van jövője, legtöbbjük azért egyetért abban, hogy az oktatás kifejezés alatt abban a bizonyos jövőben valami mást kell majd érteni, mint amit eddig értettünk.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.07.25.
Sz. Tóth László: Vitától hangos iskola
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium idén indította útjára a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) szakmai támogatásával iskolai disputaprogramját Vitától hangos iskolák címmel, amelynek elsődleges célja, hogy elősegítse a demokratikus értékeken alapuló párbeszédet a döntéshozók és az ifjúság között.
(Forrás: Anyanyelv pedagógia)
 
2014.07.25.
Boldog Zoltán: Terjed az elmélet: Petőfi Széchenyi fia volt
Könnyelműen azt hihettük, hogy Petőfi Sándor feltételezett barguzini hamvainak kudarccal végződő vizsgálata után nem lehet hasonlóan hajmeresztő elmélettel előállni. ( 2014 márciusában azonban nagy lendületet kapott egy új összeesküvés-elmélet, amely szerint Petőfi Sándor gróf Széchenyi István fia volt, és a szabadkőművesek mindezt a mai napig igyekeznek titkolni a rendelkezésükre álló tudományos eszközökkel és szervezetekkel. -
(Forrás: Irodalmi Jelen)
 
2014.07.25.
Érdekel valakit?!
Visszabuktatott pedagógus lettem. El kell végeznem még egy szakot 1 millió vagy jó esetben 600 000 Ft-ért, hogy dolgozni tudjak tovább, mert az az EKTF-en elvégzett pedagógia szakos nevelőtanárim és fejlesztőpedagógia specializációm, valamint az ELTE-n szerzett pedagógia-pedagógiatanári diplomám nem elég ahhoz, hogy szociálpedagógusként tovább folytassam a munkámat a szakiskolában, ahol 14 éve dolgozom.
(Forrás: Hívatlanul blog)
 
2014.07.25.
Óvatosan az olcsó és fájdalommentes nyelvvizsgákkal!
A Nyelvtudásért Egyesület felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon továbbtanulás és diplomaszerzés céljára csak az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja által hitelesített, szakszerűen mérő vizsgákat fogadják el.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.25.
Itt van az összes adat a 2014-es felvételi eredményeiről
A felsőoktatásba jelentkező több mint 106 ezer diák közül mintegy 74 ezren nyertek felvételt - közölte Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.25.
Nem járatta iskolába kislányát, kiskorú veszélyeztetése miatt bíróság elé kerü
A kislány tavaly szeptemberben a zalakomáromi iskolába került, ahol nem engedélyezték számára, hogy magántanuló lehessen. Továbbra sem járt rendszeresen iskolába, és idén februárig annyi igazolatlan hiányzást gyűjtött össze, hogy ismételten védelembe vették, a nő ellen pedig eljárást indítottak, mivel nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte, a gyerek érzelmi-pszichés fejlődését veszélyeztette.
(Forrás: Index)
 
2014.07.25.
Negyedikek lettek a magyar diákok a robotika-világbajnokságon
A hetedikes tanulók az informatikaórákon négy éve foglalkoznak robotikával, később a külön foglalkozások során a gépek programozását és a robotok építését is megtanulták.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.25.
N. Kósa Judit: Vissza a kőkorba
A kézenfekvő megoldás – a szociális és tanulmányi ösztöndíjrendszerrel körülbástyázott, viszont mindenkire érvényes, megfizethető összegű tandíj – azonban az ismert okok miatt ebben az országban tabu, épp ezért még beszélni is tilos róla.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.24.
Horgász Csaba: Demokratikus iskolák – egy pszichoanalitikus széljegyzetei
A legfontosabb elv a mentalizáció fejlesztése: ez komplex fogalom, amelybe beletartozik a gyerekek önismeretének, öntudatosságának elmélyítése, az önkontroll, a mások személyként észlelése, és az empátiára való képesség kifejlesztése. Ezek a képességek teszik lehetővé, hogy öntudatos, autonóm és felelős személyekké váljanak, akik képesek magukat másokban felismerni, és ez által felelősséget vállalni társaikért.
(Forrás: EUDEC Magyarország)
 
2014.07.23.
Áder húga is helyettes államtitkár lett
Pölöskei Gáborné a köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol korábban főosztályvezetőként bírálta a Hoffmann Rózsa-féle túlközpontosított oktatási rendszert.Egy tanulmányában korábban rámutatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működési problémáira.
(Forrás: Hír24)
 
2014.07.23.
Meghökkentő ötlettel állt elő az egyik szülői szervezet
Eltörölné a nyári szakmai gyakorlatot az egyik szülői szervezet, amely szerint sok gyakorlati képzőhely kihasználja a szakképzésben tanulók tudását, akik olyan munkát végeznek, amelynek köze sincs a szakmai képzéshez.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.23.
Gaul Emil: Csak az marad meg a fejemben, amihez közöm van
A családi történetek és a beszédes tárgyak végül gyönyörűen rajzolták fel a civilizáció áldását, a fizikai munka gépesítését, az életkörülmények javulását. A hallgatóim pedig talán egy kicsit nagyobb tisztelettel tekintenek a sokkal keményebb világban is helytálló őseikre.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.07.23.
Reneszánszukat élik a szakközépiskolák
Továbbra is népszerűek a szakközépiskolai képzések. Virág Gergő, a Klebelsberg Kunó Szakközépiskolát fenntartó alapítvány elnöke szerint a diákok is azt tapasztalják a munkaerőpiacon, hogy érdemes szakmát választani.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.23.
Ötszáz iskolát vesz át az NGM a Kliktől
Legkésőbb 2015 szeptemberétől biztosan elkerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - értesült a Magyar Nemzet. Czomba Sándor államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta: ezen iskolákat a nemzetgazdasági tárca új háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal venné át.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.23.
Megvannak a felvételi ponthatárok
A www.felvi.hu oldalon közzétett adatok alapján – államilag támogatott képzésben – az egyik legmagasabb pontszám, 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett. Ez a szám egyébként már korábban ismert volt, mert mindhárom szak része annak a 16-nak, amelyen már korábban központilag meghatározták a ponthatárokat.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.23.
Ötmilliárdért fejlesztik az Audi-iskolát
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát; az erre fordított összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák - hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.23.
Az államosítás áldásai
Megmarad a kardoskúti iskola, de csak az alsó tagozat, mindössze nyolc tanulóval és két pedagógussal. A júniusban zárult tanévben még 59 gyermek járt a 900 lelkes falu általános iskolájába, kilenc pedagógus tanította őket. Szó volt arról is, hogy az iskolát átveszi a szeged-csanádi egyházmegye – de végül nem vette át.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.21.
Egyetemmé válási kérelmet nyújtott be az EKF
A napokban újra benyújtotta egyetemmé válási kérelmét az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) – jelentette sajtótájékoztatón dr. Liptai Kálmán, az intézmény rektora. Mint fogalmazott: mindez jelkép is, szimbóluma az alapító-névadó gondolatának, s annak, hogy az EKF előző és jelenlegi vezetése is ugyanabba az irányba indult el.
(Forrás: Heol)
 
2014.07.21.
Motiváció vagy tárgyi tudás? Tanárkép Európában
Egy friss Eurobarométer-kutatás ezért azt vizsgálta, mit gondolnak erről az uniós állampolgárok: melyik elemét tartják a legfontosabbnak és melyet a leginkább fejlesztendőnek.
(Forrás: republikon blog)
 
2014.07.21.
A budapesti Amerikai Nagykövetség munkatársai az OFI-ban tájékozódtak a megújuló tankönyvekről
2014. július 18-án M. André Goodfriend a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője és munkatársai (Douglas Davidson, Kirk Portmann, Mézes Linda) Dr. Kaposi Józseffel, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatójával folytattak tárgyalást.
(Forrás: OFI)
 
2014.07.21.
Végleg kiszáll az állam az AKG-ból
Hároméves vita végére tesz pontot az a kormányhatározat, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg: a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) végleg függetlenedik az államtól.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.21.
Az áthidaló megoldás fiataloknak
Az Európai Unió 2020 szerinti irányelveknek megfelelően a Hídprogramok szerinti képzés a korai iskolaelhagyás (lemorzsolódás) arányát sikeresen mérsékelő oktatási formaként jelenik meg a közoktatásban.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.21.
Emmi: felsőoktatási intézményt nem érint a zárolás
Közleményük szerint a minisztériumra vonatkozó 9 milliárd forintos zárolásból 4,2 milliárd forint kapcsolatos a felsőoktatási ágazattal. Ez viszont - mint írták - kizárólag a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapot érinti, mentesítve az intézményhálózat előirányzatait a közfeladatok zavartalan ellátása érdekében. Az államtitkárság azt írta: év közben a kormány több intézmény esetében biztosított többletforrást azok strukturális átalakításához.
(Forrás: napi.hu)
 
2014.07.21.
Így tanítanák a pécsi szegényeket
Pécs 900 milliót áldozna három városrész felzárkóztatására, erre három pályázatot is beadtak. Nemcsak a lakásokat teszik rendbe, hanem még nyelveket is tanulhatnak a pécsi szegénynegyedekben.
(Forrás: Pécsma)
 
2014.07.21.
Kompetencia alapú felnőttképzés Miskolcon
A hátrányos helyzetű személyek kompetencia alapú oktatását biztosítja az "Aktívan a tudásért" projekt, mely a napokban tartotta nyitó rendezvényét. A programról az intézmény vezetőit, az oktatókat és a diákokat a MiNap.hu kérdezte a részletekről.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.21.
Hétfőn kezdődik a 25. Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem
Hétfőn, azaz július 21-én kezdődik és egy hétig tart a 25. Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem Nyíregyházán. Az érdeklődők a megosztás témája köré épülő pszichológiai, politológiai és teológiai előadásokon, szemináriumokon, fórumokon vehetnek részt.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.21.
Enyhítenék a gyerekek szegénységét
Csaknem harmincmilliárd forintos, 85 százalékban uniós támogatással megvalósuló program indul a gyermekszegénység enyhítésére, a közterületen élők, valamint a rendkívül alacsony jövedelműek körülményeinek javítására.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.20.
Leader gettó: interjú Ladányi János szociológussal
Meg kell fogalmazni a jövedelmeknek és szolgáltatásoknak egy olyan minimumát, amibe a táplálkozási, a lakhatási, a tömegközlekedési, az egészségügyi, az iskolai és a bolti alapellátás minimuma is biztosan beletartozik. Ezek hiányában csak gettókról beszélhetünk, ahol a pluszpénz nagymértékben az önsorsrontást szolgálja és az uzsorásokat gazdagítja.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2014.07.20.
Internetfüggő diákok és a médiaértés- tiltani vagy tanítani?
A virtuális tér használatáról, az ott töltött idő és tartalomfogyasztás mikéntjéről jelent meg nemrég egy tanács-sorozat, főként laikusoknak, szülőknek szóló „10 pontban” megfogalmazva néhány nevelési szituációt.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.07.19.
Beszélgetés Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős új államtitkárral
Nem azt mondtam, hogy a szegregáció jó. De szakmailag és emberi-jogilag is fontos kérdés, hogy kiderüljön, valójában szegregál-e az iskola. Persze a bíróság a jog alapján nézte, ezt értem, de társadalompolitikailag több ismérv is van, ezért hajlok a miniszterem álláspontjára. Ő a többletforrással és a kulturális neveléssel érvel.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.19.
Nem a kövérség a legnagyobb baj az iskolásoknál
Csökkent az elhízott gyerekek száma - olvasható az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet jelentésében. A háziorvosok és védőnők adatai alapján ugyanakkor emelkedett az iskolások körében a gerincferdülés, egyre több az ételallergiás és több az asztmával küzdő diák.
(Forrás: Inforádió)
 
2014.07.19.
Több mint ezer helyen jár kedvezmény a diákigazolványhoz
A Diákkedvezmény Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a kedvezményes közlekedés és múzeumlátogatás mellett többek között éttermekben, színházakban és fitnesszstúdiókban is elfogadják a diákigazolványt.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.19.
Szijjártó Péter: új képzési formákra van szükség
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az új külpolitikához új tudásra, új képzési formákra is szükség van, ezért meg kell újítani a diplomataképzést. Ebben a kormány kiemelten számít a Corvinus egyetem tudására, tapasztalatára és oktatóira is.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.19.
Merre kalandozik Pelikán tanár úr, ha rosszul alszik?
Pelikán József matematikussal, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián jól szereplő magyar csapat vezetőjével beszélgettünk. A magyar csapat összesítésben a tizenötödik helyen végzett - az élbolyban "természetesen Ázsia" diákjai szerepeltek.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2014.07.19.
Balog: Az igazán fontos ügyek nem fognak kárt szenvedni
A tartalékokból teremtené elő a szükséges pénzeket a költségvetési zárolások miatt leginkább érintett Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Balog Zoltán szerint a zárolásokat úgy fogják megoldani, hogy az igazán fontos ügyek ne szenvedjenek kárt, sőt a kórházak és az iskolák pluszpénzt fognak kapni.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.18.
Új törvény: tízéves koruktól dolgozhatnak a gyermekek
Már tízéves kortól önállóan dolgozhatnak Bolíviában a nagy szegénységben élő családok gyermekei egy új törvény szerint, amelyet helyi idő szerint csütörtökön írt alá Álvaro García alelnök. A jogszabály súlyos aggodalmat keltett a gyerekjogok védelmezőinek körében.
(Forrás: Inforádió)
 
2014.07.18.
Nyaralni indultak a maláj gépen utazott kolozsvári egyetemisták
Nyaralni indult a kolozsvári orvosi egyetem két hallgatója, akik az Ukrajna felett lelőtt maláj gépen utaztak. A kanadai-román kettős állampolgár Andrei Anghel és német állampolgárságú barátnője, Olga Ioppa régóta tervezte az utat.
(Forrás: vs.hu)
 
2014.07.18.
Kína várja a magyar diákolimpikonokat
A magyar szervezők, élükön Prószéky Gábor professzorral nemcsak az anyagi támogatóknak szeretnék kifejezni a hálájukat, hanem a kínai szervezőknek is, akik rendkívül rugalmasan segítették, hogy az utolsó utáni pillanatban regisztrált magyar diákok is zökkenőmentesen töltsék napjaikat Pekingben, és ne kelljen másra koncentrálniuk, mint a feladványokra és az izgalmasnak ígérkező kulturális programokra.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.18.
Megvannak a 2014-es felvételi pontszámok
A 2014-es pontszámot az e-felvételi "jelentkezések és pontszámok" menüpontjában nézhetitek meg. Mivel a dokumentumok feldolgozásának néhány napos átfutási ideje van, mindig figyelembe kell venni a dokumentumok státuszát - hívja fel a figyelmet a felvi.hu.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.18.
Szétszedné a Corvinust a kormány?
A Corvinus ügyében nem született kormányzati döntés. Rostoványi Zsolt rektor a Világgazdaságnak azt mondta, még nem kapott hivatalos megkeresést az intézmény esetleges szétdarabolása ügyében, és amíg ilyen nincs, nem foglalkozik az üggyel.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.18.
Orbán Gáspár mellett Medgyessy nevelt lánya
„Én 24 voltam, amikor a Mostohapapám Magyarország Miniszterelnöke lett és nehéz volt feldolgozni, hogy soha nem a teljesítményemet nézték, sosem lehettem sem jó, sem szép, sem okos, mert mindent biztos elintéztek nekem. Az senkit nem érdekelt, hogy akkor már volt néhány komoly sporteredményem, három diplomám és négy nyelvet beszéltem, mint ahogy most sem érdekel senkit, hogy Orbán Gáspár hozzájárulhatna e a magyar foci felemelkedéséhez.”
(Forrás: Hír24)
 
2014.07.18.
Időzített bomba volt S. Pál pedofilbotránya
Az információ nehézkes terjedésének nemcsak az egyetemi jelleg volt az oka, a rendszerváltás előtt ugyanis a tanárok politikai irányultságuk szerint is megosztottak voltak – mutatott rá Csapodi. Volt, aki a kommunista frakcióba tartozott, voltak konzervatívok, és voltak a liberálisok. S. Pál a beszámolók szerint az utóbbiba tartozhatott.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.18.
Bonifert Mária: S. tanár úr, avagy a szülők felelőssége
Meggyőződésem, hogy egyetlen „külső” tényező sem képes akkora kárt okozni a gyermek fejlődésében, mint a „legbelső” tényező, a szülő, a család. S az ellenkezője is igaz: bár sokat segíthet, de egyetlen családon kívüli tényező sem pótolhatja a szülői gondoskodást, legyen az akár a legjobb pedagógus, mentor, rokon vagy barát.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.18.
Ónody-Molnár Dóra: Sipos és a Trefort: „A pletyka elment a mélység felett”
Az MTVA szerdán mosta kezeit, nekik nincs közük a 2010-es fülkeforradalom előtti köztévéhez. A Trefort Gimnázium talán könnyebben utalhatna arra, hogy 25 évvel ezelőtt még Ságvári neve alatt egy teljesen más iskola volt. Pénteken megtudtuk, próbálnak szembenézni a múlttal, és a Sipos Pál által elkövetett szexuális bántalmazások napvilágra kerülése után még jobban fognak vigyázni jelenlegi diákjaikra.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.18.
A pletyka, aminek a százszorosa igaz
Mi az iskola mai vezetésének felelőssége? A háttérbeszélgetésen erre tudott legtisztábban válaszolni az igazgató és az igazgató-helyettes. Az ő felelősségük kettős és paradox. Egyrészt felelősséget éreznek az egykori áldozatok iránt. Csakhogy a nevüket nem ismerik, így rajtuk segíteni sem tudnak. Másrészt felelősségük van a mostani diákok védelmében, hogy hasonló ne fordulhasson elő.
(Forrás: Index)
 
2014.07.17.
"Ebben a pillanatban 300 cigánygyerek gondolkodik, hogy szerez estére drogra valót"
„Öngyilkos hozzáállás, hogy követelem a jogokat, miközben semmit nem teszek érte, hogy önként felkínálja a másik oldal. Az úgy nem megy, hogy előbb összeveszek a többségiekkel, utána meg szidom őket, mert nem elég befogadók.”
(Forrás: Hír24)
 
2014.07.17.
Majdnem elmaradt az EFOTT
Az egyetem és a szervezők között a bérleti díjról kialakult vita miatt majdnem elmaradt az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), amelyet az idén a Miskolci Egyetem területén tartanak - írta a Magyar Nemzet.
(Forrás: Index)
 
2014.07.17.
Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet?
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkársága leszögezte: a hatályos jogszabályok szerint az óvodai nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart, és nem korlátozható sem helyi rendelettel, sem közjogi szervezetszabályozó eszközzel.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.16.
A molesztálás generációkon át rombol
Mit érzett, amikor megtudta, hogy ő lehet az a bizonyos magyartanár? – kérdezem az iskola öregdiákjától. "Szörnyen megdöbbentem" – kapom a választ. "Nézze, ambivalens érzéseim vannak. Ha ez valóban igaz, akkor természetesen elítélem, ugyanakkor nehezen tudom elhinni."
(Forrás: Origo)
 
2014.07.16.
Októberben elkezdik a hetedikes lányok HPV-oltását
Októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV elleni védőoltását – hangzott el csütörtökön az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) a méhnyakrák elleni védelemről tartott háttérbeszélgetésen.
(Forrás: Origo)
 
2014.07.16.
Interjú Anoni Marával
Interjú keretében kérdeztem meg az alapítót, a kezdeményezőt Anoni Marát többek között arról, hogy ő mit javasol Nektek, mint szülőknek, milyen tapasztalatokat gyűjtött, mióta elindult a Beszélj róla! honlap, hogyan és kiknek segíthet, illetve hatással lehet-e egyáltalán a szexuális abúzus visszaszorítására.
(Forrás: Index)
 
2014.07.16.
Tévések a diákokat molesztáló kollégájukról
„Erre nem lehet mit mondani. Fáj ez az egész, mert nagyon szeretem” – jelentette ki egy korábbi közvetlen kollégája. Szerinte főnökként is rendes volt, „nagyon intelligens, és abszolút erre a pályára való". Ahogy több kolléga is, ő is az iskolát hibáztatja, hogy az ügyet annak idején eltussolta. „Akkor kellett volna feljelenteni, és ha kell, bíróság elé állítani. De egy ilyen életút végén ez... Ennél nincs rosszabb.”
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.16.
Óriási sikerrel zárultak le a Skool programozói műhelyek
Kiemelkedő eredményekkel zajlott le az első négy Skool workshop, melynek célja, hogy minél több 11 és 16 év közötti lányt vonjanak be a technológia világába. Az utolsó két műhelyre több mint négyszeres volt a túljelentkezés.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.16.
Fiatalok tucatjai betegedtek meg Balatonszárszón
Csütörtökre virradó éjjel közel ötven középiskolás gyermeket vittek ételmérgezés gyanújával kórházba egy balatonszárszói táborból – tudta meg a Sonline.hu. A hatóságok elkezdték a járványügyi vizsgálatot.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.16.
Nem a gazdaság az első
Pénzt vonnak el, miközben a közoktatás hatalmas hozott társadalmi egyenlőtlenségekkel küzd, amelyeket nemhogy csökkenteni képtelen, de egyenesen növeli azokat.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.16.
Védheti a védteleneket a legális gyerekmunka?
Már tízéves kortól dolgozhatnak a gyerekek – ezzel a paragrafussal oldanák meg a mélyszegénység problémáját a bolíviaiak. Az erről szóló tárgyalásokon a kiskorú munkások szakszervezete is jelen van.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.15.
A pénzről tanulhatnak a gyerekek a Cash Flow nyári táborokban
Pénzügyi függetlenségre és anyagi biztonságra tanítják a gyerekeket a nyári Cash Flow táborokban. A táborban szerzett tudás, élmény és tapasztalat egy életre megváltoztathatja a résztvevők viszonyát a pénzhez.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.15.
A szülők veszik az iskolapadot, és becsempészik a régi tankönyveket
A Klik köztudottan 50 milliárdos adósságot görget maga előtt, így a szülői beszerzések rossz gyakorlata várhatóan terjedni fog. Az önkormányzatok és a Klik között egyébként egyre élesedő vita folyik arról, hogy kinek mit kellene állnia a költségekből
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.15.
Halállal végződött az iskolai megaláztatás
Matthew Burdette a dél-kaliforniai University City High School of San Diego nevű középiskolába járt, ahol még tavaly novemberben, tudtán kívül egy osztálytársa videóra vette, ahogy a mosdóban maszturbál, és rögtön fel is töltötte Snapchatre és Vine-ra, ahol villámgyorsan el is terjedt.
(Forrás: Index)
 
2014.07.15.
Csukás István: a mai gyerekek sokkal okosabbak
"A mai gyerekek néhány dologban mások, mint az előző korosztályuk. Például sokkal okosabbak, mint amilyen én voltam ennyi idős koromban. Ez nem véletlen, hiszen sokkal több információ zúdul rájuk. Ez nagyon nagy előny, és én mindig biztatom őket, hogy ezt használják ki, használják az eszüket.”
(Forrás: Sztárklikk)
 
2014.07.15.
Friss felsőoktatási rangsor: hat magyar egyetem a világ legjobbjai között
Az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a debreceni és a szegedi egyetem, a BME és a pécsi egyetem is felkerült a Center for World University Rankings (CWUR) legfrissebb, 2014-es világrangsorára. A listát - amelyet többek között az oktatás minősége, az oktatók kiválósága, a végzett hallgatók elhelyezkedése, a publikációk száma alapján állítanak össze - a Harvard, a Stanford és az MIT vezeti.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.15.
Koldulás, molesztálás - több száz gyerek élt a földi pokolban
A mexikói otthonnal kapcsolatban azután indult nyomozás, hogy szülők feljelentést tettek, mert nem engedték nekik, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket. Kiderült: a gyerekeket koldulásra kényszerítik, szexuálisan molesztálják, patkányok és bolhák közt a földön kell aludniuk.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.14.
A második napon már működik a szégyenérzet
A szülők aggodalma érthető, amikor a pedofília, gyerekmolesztálás szót hallják a rádióból, de a szakértők egyetértenek abban, hogy a probléma nem nyaraltatásspecifikus, hanem minden olyan közösségben – így sajnos a családban is – létezik, ahol gyerekek vannak felnőttek gondjaira bízva. A megoldás, hatásos kontrollok beépítése a rendszerekbe.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.14.
Ingyenes érettségi előkészítők: egyre nagyobb a ráfutás
A felkészítő tanfolyamok díja elérheti a 80-90 ezer forintot, ingyenes lehetőségeket pedig már alig lehet találni. A ritka kivételek közé tartozik a Budapesti Corvinus Egyetemen a Studium Generale által tartott előkészítő, amellyel idén az Invitel InnoMax Díjon közönségdíjat nyertek.
(Forrás: fn.hír.24)
 
2014.07.14.
Tizenötödikek lettünk a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián
101 induló ország közül 15. helyen végzett Magyarország a Dél-Afrikában megrendezett 55. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Az országok közti versenyt idén Kína nyerte, a második helyen az Egyesült Államok, a harmadikon Tajvan csapata végzett.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.14.
L. Ritók Nóra: Miben van a titok?
Mióta tanítok, sokféle oktatási programot felkaptak már. Van, ami már nagy múltra tekint vissza a világban, és most ért ide, és van, ami hamar elért minket is, majd nyom nélkül viharzott át itt is.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.07.14.
A nyomor széléről – angolul
Az Igazgyöngy Alapítvány honlapján már olvasható „A nyomor széle” című blog több bejegyzésének angol nyelvű fordítása. Itt az idő megmutatni ezt a munkát a nemzetközi porondon is!
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.14.
Középiskolás jövőkép: magas fizetés és vezetői pozíció
A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók 92 százaléka szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak ellenére, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudásuk igen hiányos, derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. által működtetett Családi Kasszasikerek Program reprezentatív kutatásából.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.14.
Csaknem 15,5 milliárdból gazdálkodott a Bethlen Gábor Alap
Az alapból több egyetemet, főiskolát, közoktatási intézményt és tanulmányi kirándulási programot is támogattak - derül ki az alap Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által beterjesztett beszámolójából.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.14.
Dugig tele van az elképesztő gyerektábor
Kinőtte magát a mogyoródi militarytábor, ahol a 11-18 éve gyerekek többek között megtanulják a gépkarabély használatát, a rádiózást, emellett van terepgyakorlat, éjszakai riadó, de külön napirendi pont a bakancspucolás is. A szervező civil, de "rajong" a katonaságért, és úgy gondolja, a gyerekekben így kialakulhat a "hazafias értékrend" úgy, hogy közben jól érzik magukat.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.14.
Ennyivel kereshetnek többet a szlovákiaia tanárok
A pedagógusok egy része már nem is veszi komolyan a béremeléssel kapcsolatos ígéreteket, derül ki Angyal Péter nemesócsai történelemtanár szavaiból. „Politikusnak én már nem hiszek. Jobboldal, baloldal, mindenki volt már kormányon az utóbbi években, de az ígéreteknek a töredéke valósult meg” – jegyezte meg a portál kérdésére.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.13.
Tíz tudományos "tény", amit mindenki rosszul tud
Az antibiotikum jó az influenza ellen, agyunknak csak tíz százalékát használjuk, a rágót tilos lenyelni - az iflscience.com tíz olyan tudományos tévhitet gyűjtött össze, amelyeket már rég megcáfoltak.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.13.
Főiskolán tanít az egykori pedofil gimnáziumi tanár
Jelenleg is az egyik országosan elismert főiskola tanára az az S. Pál, akiről múlt héten, több évtized után derült ki, hogy gimnáziumi tanárként molesztálta a tanítványait. Óraadóként többféle szakon is tanít, most azonban elbocsátja őt a főiskola.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.13.
Adományokból utazhatnak a radnótisok diákolimpiára
Egyetlen nap alatt közel 1,7 millió forint felajánlás érkezett a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium javára, hogy három diákja részt tudjon venni a pekingi Nyelvészeti Diákolimpián.
(Forrás: Délmagyar)
 
2014.07.13.
„Az elkövető arra utazik, akivel könnyebb”
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértővel és Víg Sárával, az Anoni Mara egyesület és a Beszélj róla! projekt pszichológusával beszélgettünk a bántalmazás motivációjáról, a titkolózás okairól, a hatalom és a szexualitás összefüggéséről.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.13.
Az iskola hallgat - késik a bocsánatkérés a molesztálási ügyben
A nevek nyilvánosságra kerülésétől független és megtehető lépés még például az elitgimnázium dicsőségoldalának megtisztítása vagy az iskolától az áldozatok felé történő, ezek után akár nyilvános bocsánatkérés is, amihez nem szükséges sem nyomozás, sem büntetőeljárás. Jelzés lehetne, hogy ott még egyszer biztosan nem fordul elő, hogy az áldozatok magukra maradnak, a felelősök pedig köztiszteletben, bántatlanul építik a karrierjüket, és élik tovább az életüket.
(Forrás: vs.hu)
 
2014.07.13.
Állatkínzó gyerekek – Megmutatjuk, mi lesz belőlük
Mint ahogyan a családon belüli erőszak a gyámoltalan és erőtlen, így gyakran a gyerekek ellen irányul, nem meglepő, hogy a gyerekek elfojtott agressziójukat egy náluk gyámoltalanabb, erőtlenebb áldozaton vezetik le, például egy kisállaton. Azok a gyerekek, aki állatokat bántalmaznak, gyakran csak az otthon tanult példát utánozzák.
(Forrás: Origo)
 
2014.07.13.
Interjú Feldmár Andrással
Igen, a gyerekednek rád van szüksége, úgy ahogy vagy. Nem egy jó anyára. Mert akkor ugyanaz történik. Azért, hogy te jó anya legyél, te szerepben leszel, és eljátszol egy jó anyát. És akkor a gyereked nem tud hozzád férni.
(Forrás: Index)
 
2014.07.13.
300 ezret fizettek a lezsírozott nyelvvizsgáért, most ingyenes képzésre jelentkeznek
Államilag támogatott nyelvtanfolyamra jelentkezett a tavaly őszi nyelvvizsgabotrány több gyanúsítottja, a Blikk információi szerint a nyomozás majdnem ezer gyanúsítottja közül tucatnyian próbálkoznak a Diplomamentő programmal.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.13.
A hatékony oktatás kulcsa a minőségi pedagógusképzés
Az Európai Pedagógusképzési Doktori Program (EDiTE) kidolgozására irányuló projekt zárókonferenciáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán rendezték meg 2014. július 3-án, amelyen az egyetemet a Neveléstudományi Doktori Iskola képviselte.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.13.
S. tanár úr különös dolgai
Sikerült elérnünk azt az igazgatót, aki akkoriban irányította az iskolát, amikor S. ott tanított. A 75 éves, a szakmában rendkívül elismert szakember azt kérte, hogy a nevét ne írjuk le: attól tart, hogy ha általa beazonosíthatóvá válik az iskola, akkor az károkat okozna az intézménynek, s talán még a ma ott tanuló diákoknak is.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.12.
Ide nem csak nyaralni jönnek a diákok
Hétfőn hetven középiskola négyszázötven diákja és tanára részvételével megnyílik a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolásoknak szervezett tábora Sátoraljaújhelyen – közölte a szövetség.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.12.
Hova tovább, Betűfaló?
Nem tudni, folytatódhat-e szeptembertől a hallatlanul sikeres iskolai olvasás-népszerűsítő program, a Betűfaló, melyet a humántárca által e célra elkülönített pénzből finanszíroz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Betűfaló programot a Meseutca című portál munkatársai indították 2012-ben.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.12.
Miért járhatnak névtelen pedofilok közöttünk? - videóval
Az angolszász kultúrában nagyon fontos dolog, prevenciós, megelőzési szempontból, hogy legyen neve az elkövetőnek. Angliában például létezik a szexuális regiszter, ahol kötelezően nyilvántartanak minden olyan embert, aki gyerekkel szemben szexuális visszaélést követ el. Soha nem évül el, soha nem lehet lejönni erről a listáról.
(Forrás: Hír24)
 
2014.07.11.
Nem érdemes elévülésről beszélni a molesztálási ügyben
Csak a rendőrségi nyomozást követően derülhet ki, hogy valóban elévült-e a diákokat molesztáló középiskolai magyartanár ügye – ezt mondta az Origónak Rozgonyi Krisztina médiajogász. Az esetek óta 25 év telt el, de azt nem lehet tudni biztosan, hogy a távozását követően mikor, mit csinált a következő munkahelyén, a köztévében.
(Forrás: Origo)
 
2014.07.11.
Kiadónk és Szeged támogatja a radnótisok pekingi utazását
A pénz nem lehet akadálya annak, hogy a Radnóti diákjai Kínába utazzanak a diákolimpiára. Kiadónk, a Lapcom Zrt. az ügy mellé állt és Szeged város is beszáll félmillió forinttal.
(Forrás: Délmagyar)
 
2014.07.11.
Nyelvészeti Diákolimpiára mennének, de nincs pénzük a Radnótisoknak
Hónapok óta versenyzett a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium három diákja és csütörtökön kiderült: ki is jutottak a pekingi Nyelvészeti Diákolimpiára, de az 1,3-1,7 millió forintos költségeket nem tudják fedezni, így nem indulhatnak a rangos nemzetközi versenyen.
(Forrás: Szeged Café)
 
2014.07.11.
Hiába mondatták le Mareknét
A kapkodva megalkotott és helytelenül alkalmazott jogszabályok ellenére nem a törvények módosításával, hanem a köznevelési vezetők leváltásával próbálja palástolni az Orbán-kormány oktatáspolitika kudarcait.
(Forrás: Népszava)
 
2014.07.11.
12 dolog, amit sose mondj tanárnak
Júliusban talán nincsenek is tanárok, vagy legalábbis jobbára ártalmatlanok! Mi most mégis megemlékezünk róluk tizenkét olyan mondás erejéig, amellyel egészen biztosan kikészíthetjük majd őket, ha esetleg szeptemberben újra találkozunk velük.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.11.
Ismét ECOdemia az SZTE-n
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gazdaságtudományi Kara, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a CIB Bank Zrt. idén júliusban is megrendezi a CIB ECOdemia Nyári Egyetemet. A programsorozat a Dél-Alföld gazdasága iránt érdeklődő vállaltvezetőit és gazdasági szakembereit várja előadásaival.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.11.
Nemzetközileg elismert művésztanárok tanítanak nyáron a DE-n
A Debreceni Egyetem (DE) Zeneművészeti Kar július 18. és 27. között rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját. "Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája az elmúlt tizennégy évben komoly nemzetközi rangot vívott ki magának.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.11.
Erasmus: évről évre többen mennek külföldre tanulni
Az előző tanévben több mint négyezer magyar hallgató utazott külföldi egyetemre vagy gyakorlatra Erasmusszal, és majdnem ugyanennyi külföldi diák érkezett Magyarországra. A beutazók főleg Törökországból és Németországból érkeztek, a magyarok pedig leggyakrabban Németországot, Spanyolországot és Franciaországot választják.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.11.
Tömegesen mondhatnak fel
Az egyetemi oktatók annyira alacsony fizetségért dolgoznak, hogy abból megélni nem tudnának. Ezért megszokott, hogy többségüknek más elfoglaltsága, másodállása (cége, praxisa stb.) is van. Ha emelkedik az óraszám, az nagy valószínűséggel az oktatók tömeges felmondásához vezethet.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.10.
Szegény és gazdag gyerekből ugyanúgy lehet bűnöző
Hogyan jut el egy drogos fiatal az ötös érettségiig? Hogyan lesz egy színes bőrű HIV-fertőzött a keményfiúk legjobb barátja? Tökölön jártunk, ahol a színház erejével nevelik a tizenéves fogvatartottakat.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.10.
Kaszárnya és kiképzőtisztek helyett valódi iskola
Az Eötvös József Pedagógiai Társaság azonnal előhúzható oktatási törvénytervezetet készített az ellenzéknek. Győzelem esetén nincs idő várni, minden, a Hoffmann-féle köznevelésben megkezdett iskolai év gyerekek tízezreinek sorsát pecsételi meg.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.10.
Több százezren követeltek jobb béreket Nagy-Britanniában
Több mint ezer brit iskola zárta be kapuit csütörtökön miután a közalkalmazottak szakszervezetei Nagy-Britannia-szerte egynapos sztrájkot hirdettek.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.09.
Bölcsésznek és agrárszakembernek tanulni továbbra is merész vállalkozás
A diplomás pályakövetési rendszer 2013-as felmérésének eredményeiszerint a legnehezebben a történelem, a turizmus-vendéglátás, illetve a földrajz szakon végzett pályakezdők helyezkednek el. A legnagyobb arányban (körülbelül 90-95 százalék) a gépészmérnöki, villamosmérnöki, építőmérnöki, mérnökinformatikus és programtervező informatikus végzettségűek találnak diplomát igénylő állást.
(Forrás: fn.hír.24)
 
2014.07.09.
Ilyen hallgatói szerződést kell aláírniuk az idén felvételizőknek: 15 kérdés és válasz
Minden olyan hallgatónak, akit állami ösztöndíjas helyre vesznek fel - mindegy, hogy nappalisok, estisek vagy levelezősök lesztek, alap-, osztatlan vagy mesterszakon, esetleg felsőoktatási szakképzésen tanultok majd. A hallgatói nyilatkozattal csak azoknak nem kell foglalkozniuk, akik önköltséges képzésen tanulnak, hiszen ők tandíjat fizetnek.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.09.
A Professzorok Batthyány Köre üdvözli a kancellária-rendszert
A szervezet nevében eljáró Náray-Szabó Gábor elnök, Lovas Rezső alelnök és Dux László tag üdvözölte a kancellária-rendszer bevezetését, mint a felsőoktatási reform egyik kulcselemét. A tisztségviselők hangsúlyozták: fontosnak tartják, hogy a kinevezendő kancellárok elsősorban gazdasági szakemberek legyenek.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.09.
Megkapta kinevezését az új felsőoktatásért felelős államtitkár
Az okmány átadására a Sándor-palota Tükörtermében, ünnepélyes keretek között került sor. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője korábban úgy nyilatkozott, azért Palkovicsot választotta a pozícióra, mert Palkovics László egyrészt egy nagyon sikeres iparpolitikai karrier csúcsán van, egy nemzetközi nagyvállalat (a Knorr-Bremse) jelentős vezetője, ugyanakkor rektorhelyettes volt a Kecskeméti Főiskolán, tehát belülről ismeri a felsőoktatást is.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.09.
Marekné, az áldozat
A Klik – azaz Európa egyik legnagyobb munkáltatója – létrehozásának folyamata a rendszerváltás utáni időszak legabszurdabb törvénykezésének, jogi barkácsolásának története. A jogállam csodája, hogy a december hetedikén megjelent jogszabály három héttel később, azaz január elsején már hatályba is lépett.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.09.
A szakképzés mint az oktatás mostohagyermeke
A kapkodva hozott döntések, átgondolatlan reformok hatásait megelégelve a vendéglátó szakképzésben dolgozók egy csoportja úgy döntött, hogy megpróbál valamit tenni a kialakult áldatlan állapotok ellen. Július 1-én megtartotta alakuló ülését a Vendéglátó Szakmai Oktatók Egyesülete (VSZOE). „Hívatlanul létezünk”, immár a szakképzésben is.
(Forrás: Hívatlanul blog)
 
2014.07.09.
Nemzetpolitikai ügy lett az osztályfőnökség – titkos képzések indulnak
Nyílt levélben fordult a másfél évtizede működő Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete (OFOE) a nemzetpolitikai államtitkársághoz, amely a Kárpát-medencei osztályfőnököknek szervezett képzést. Nem tudni miért a nemzetpolitikához tartozik az ügy, nem tudni, kik képeznek és miért hagyták ki a szakmai szervezeteket.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.08.
Így még nem keresett magyar tanár ezer dollárt
„Biztos valami kandi kamerás átverő-show része az egész!” – ez volt az első reakciója Prievara Tibornak, amikor megkereste a Dogecoin-közösség, hogy pénzzel támogatnák, mert nagyon megtetszett nekik az egyedi angoltanítási módszere.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.08.
Döcögősen induló diplomamentési akció
Most úgy tűnik: a legkorábban az ősszel kezdődhetnek a diplomamentő nyelvtanfolyamok, amelyeken, a kormányzati hírveréssel szemben, alig akad munkanélküli.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.08.
Igazi szabadság. Fóti Péter és Fóti Mihálly beszélgetése
Régóta terveztem, hogy elbeszélgetek fiammal, Misivel arról, hogy miként látta ö a híres-hírhedt Summerhill iskolát, három látogatása alatt (2012 májusában 3 hét, 2013 májusában 4 hét, 2013 novemberében 5 hét). Szeretném ezúton is megköszönni Zoe Readheadnek az iskola vezetőjének, hogy nekem mint az iskola barátjának lehetővé tette azt, hogy Misi bepillantást nyerjen az iskola életébe.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.07.08.
Megkérdeztük a tanároktól, hogy vannak? Nem jól! Nagyon nem jól!
A hvg.hu megkérdezte, amit az Emmi nem akart, vagy nem mert: hogyan érzik magukat a tanárok ma Magyarországon, milyennek látják a pedagógusok megbecsültségét, és a legfontosabbat: ha újrakezdhetnék, ugyanezt a pályát választanák-e. Szomorú az eredmény.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.08.
Pedagógusbérek változása- a kormányrendeletet mutatja be a Magyar Nemzet cikke
"Szeptembertől újabb 5–12 ezer forinttal emelkedik a pedagógusok bére, a pályakezdők így 165 ezret vihetnek haza, a legidősebb kollégák pedig akár bruttó 300 ezer forint felett kereshetnek a következő tanévben. Az alapfizetések mellett ismét nőnek a pótlékok is.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.07.08.
Semjén Zsolt: hajszálerekkel hálózzuk be a Kárpát-medencét
A 15 éves budapesti nyári egyetem folytatásaként idén negyedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet. Az "Egységben a tudomány" elnevezésű szekció hivatalos megnyitó ünnepségét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán tartották július 8-án.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.08.
A gyerekek tervei alapján újul meg a Városliget
A Városliget Zrt. idén áprilisban meghirdetett kiírására összesen 115 pad- és 16 placcpályázat érkezett. A legtöbb padtervet a VII. kerületi Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai adták be, a legtöbb nyertes padpályázat pedig a fasori gimnázium mellett a XIV. kerületi Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola tanulóinak terveiből került ki.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.08.
Szüdi János: A mókuskerék
A Nemzeti Pedagógus Kar kézzelfogható célja a pedagógustársadalom szellemi karanténba zárása. Az iskolai nevelés és oktatás folyamata a közoktatásban a nevelőtestület alkotó közösségeire, a szabadon gondolkodó és cselekvő, önmagát kiteljesítő pedagógusokra épült.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.08.
PDSZ: egységesítsék a kötelező óraszámot
A Pedagógusok Demokratikus Szervezete nyílt levéllel fordul Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, amelyben többek között azt kérik, hogy egységesítsék a köznevelésben dolgozó pedagógusok kötelező óraszámát - mondta az Együtt-PM szövetséggel folytatott keddi megbeszélést követően Mendrey László, a PDSZ elnöke.
(Forrás: hirado.hu)
 
2014.07.07.
Ennyit keresnek szeptembertől a pedagógusok: pályakezdők fizetése
5700-6800 forinttal keresnek többet szeptembertől az alap- és a mesterdiplomás pályakezdő pedagógusok, akikről két év "gyakornokság" után a minősítő vizsgán döntik majd el, elég felkészültek-e ahhoz, hogy a "pedagógus I" kategóriába lépjenek tovább.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.07.
Ömlik a nektár
A Fidesz a választások után lecserélt szinte minden vezetőt, aki nem a toronyszobákban foglalt helyet, hanem eggyel-kettővel lejjebb. Soha nem mondták, hogy bárkivel vagy bármivel baj lenne, ennek az ellenkezőjét annál sűrűbben, és mégis. Szinte teljes sort váltanak. Köztük az egy szál Balog miniszter kivételével mindenkit, aki az emberügyekkel foglalkozott.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.07.
Nevelés ideológiai alapokon
Körülbelül kilencven óvoda és általános iskola került egyházi fenntartásba a nagy iskolaállamosítás előtt – jellemzően olyan intézményekről van szó, amelyek jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeztek, pontosabban az odajáratott gyerekek szüleinek megfelelő kapcsolataik voltak ahhoz, hogy ezt elintézzék. Az állami rendszertől ugyanis mindenki tartott, s mint utóbb kiderült, joggal.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.06.
Egy kattintással újjászülethetnek az iskolaújságok!
Az iskolaújság fontos része az oktatási intézmények működésének, ennek ellenére az elmúlt évek tendenciája, hogy az iskolák egyre ritkábban jelentetnek meg saját újságot. De majd most!
(Forrás: Kölöknet)
 
2014.07.06.
Jó ma tanárnak lenni Magyarországon? Kérdőív
Nemrég egy nemzetközi felmérés azt vizsgálta, mennyire elégedettek a pedagógusok a helyzetükkel, ám Magyarország nem vett részt ezen. Az Emmi szerint nem lettek volna relevánsak az eredmények. Ha az OECD-felmérést nem is tudjuk pótolni, de „kicsiben” legalább megpróbáljuk. Arra kérjük olvasóinkat (tanárokat és nem tanárokat), hogy válaszoljanak az alábbi kérdőívre.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.06.
Kárpát-medencei magyar osztályfőnököket képeznek
A külhoni magyar felsősök éve keretében egyhetes osztályfőnökképzést szervezett a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Balatonőszödön, amelyre százöt külföldön élő magyar pedagógus érkezett
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.06.
Lépfene miatt tiltották ki a gyerekeket Zánkáról
Az ÁNTSZ orvos ügyeletesével is beszéltem, aki felháborodott a történteken. Ő is próbálta elérni, hogy fogadják a gyerekeket, mivel emberről emberre nem terjed a fertőzés, tehát a kicsik nem veszélyesek senkire, de hiába – mondta a polgármester.A tábor üzemeltetői végül azzal „vigasztalták" a hoppon maradt diákokat, hogy majd augusztusban bepótolhatják a vakációt.
(Forrás: Origo)
 
2014.07.06.
Roma tehetségek tábora + videó
Kiemelkedően tehetséges roma fiatalokat táboroztatott a Polgár Alapítvány Csillebércen. Ez valószínűleg az utolsó ilyen kezdeményezés, a többi cigány tábor az utóbbi harminc év során fokozatosan megszűnt.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.05.
Czomba: így alakul át a szakképzés
Többek között a hiányszakmák miatt szükséges a szakképzés rendszerének átalakítása, és a szakmák vonzóvá tétele - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci és képzési államtitkára. Czomba Sándor hangsúlyozta: csak azokra a képzésekre ad támogatást az állam, amelyre van a munkaerőpiacon igény.
(Forrás: Inforádió)
 
2014.07.05.
Interjú Bihari Péter történelemtanárrall, aki szerint rosszul emlékezünk a múltra
Hiszen míg Szulejmánnak és Zrínyinek közös szobra van Szigetváron, miért ne lehetne az I. világháborúnak is közös közép-európai megbékélési emlékműve. De nincs. Ez valahogyan nem jut az eszébe senkinek.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2014.07.05.
A gazdag gyerek okosodik, a szegény lemarad nyáron
A szegény gyerekek nyaraltatásával foglalkozó alapítvány egyik pályázatát azzal az indokkal utasították el, hogy csak cigánygyerek van a csapatban, ez pedig szegregáció, így nem kaphatnak támogatást. Holott azon a környéken, ahonnan a gyerekek érkeztek volna, nemigen lakik más, és az alapítvány külböző táboraiban összesen nagyjából ugyannyi cigány és nem cigány kisgyerek fordul meg.
(Forrás: Index)
 
2014.07.04.
N.Kósa Judit: Felméretlenek
Panaszkodtak volna-e a magyar tanárok? Tiltakozás, lázongás, demonstráció híján abból az egyetlen tényből, hogy csak minden tizedik tanár érezte szükségesnek regisztrálni magát a pedagóguskarban, hihetjük-e, hogy a másik kilencnek nem tetszik, ami a hazai iskolákban folyik? Az évek óta tapasztalható, ijesztő csend vajon egyetértést, beletörődést vagy félelmet jelez?
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.04.
Megkapják a tanárok a béren kívüli juttatást?
Ért hozzá, de csöndben maradt - így jellemezte az új köznevelési államtitkárt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, aki a pedagógusok béren kívüli juttatásairól és a Klik átalakításáról is beszélt a Magyar Nemzetnek.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.04.
"Elfogadlak, de kerüljük a témát" - coming out a középiskolában
Bogi és Jozi idén először jelentkezett a Pride-ra önkéntesnek. Mindkét lány 17 éves, középiskolás és meleg - mégis teljesen más a történetük. Más életkorban jöttek rá, hogy a lányokhoz vonzódnak, más a családi hátterük, végül más a helyzet a suliban is, a Pride-on azonban nincs különbség kettejük közt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.03.
Oktatási reform: Marekné vitte el a balhét
A kormányfő elégedetlenkedése és az oktatást felügyelő monstrum intézmény működésképtelensége is közrejátszhatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének lemondásában. Az meneszti Marekné Pintér Arankát, aki az egészet kitalálta.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.03.
Magyarország térségi éllovas a duális szakképzésben
Magyarország az élen jár a térségben a duális szakképzés bevezetésében - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pénteken, amikor első alkalommal adtak át elismerést az Audi Hungaria Motor Kft. legjobban teljesítő végzett szakmunkás-tanulóinak.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.03.
Bevezetik a kancellári rendszert, függetlenedik a TF
Önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, állami fenntartásba kerül a Pető intézet és bevezetik a kancellári rendszert a felsőoktatási intézményekben - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet június 30-án fogadott el az Országgyűlés.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.03.
A KLIK teljesítette a kormány eddigi célkitűzéseit?
A hvg.hu pénteken úgy értesült, hogy Hoffmann Rózsa utódja, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár hamarosan megnevezi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) új vezetőjét is, aki meg nem erősített információik szerint Hanesz József lesz.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.03.
Akár egyetemi tanár is lehet Schmitt Pál
A sporttudományi felsőoktatásban az olimpiai érem megszerzése "a doktori fokozattal egyenértékűnek minősül", míg a művészeti felsőoktatásban bizonyos díjak ugyanígy annak minősülnek - többi közt ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.03.
Megbukott a Klik élén Marekné Pintér Aranka
Alig egy hónap telt el a harmadik Orbán-kormány megalakulása óta, máris távozik a 120 ezer pedagógusért felelős Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője. A Klik másfél éves működése alatt botrányt botrányra halmozott, idén év elején már a kormányon belül is keményen bírálták.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.03.
Az angolon kívül ne tanuljunk nyelvet?
Olvasónkat elítélték, mert az angol mellett más nyelvet is szeretne megtanulni. Vajon tényleg az angolon túli nyelvtanulás ellen foglalnak állást a magyarok?
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.03.
Magyarországon csökken a sikeres nyelvvizsgák száma, pocsék a nyelvtudás
A diákok motivációjának növelése kulcsfontosságú lenne, továbbá el kellene érni azt, hogy a nyelvvizsgaszerzés ne csak pénztárca és külön nyelvtanár kérdése legyen. Ehhez azonban teljesen át kéne szabni az iskolákban a nyelvoktatást, hiszen a jelenlegi szisztéma láthatóan még mindig nem túlzottan működőképes.
(Forrás: Ténytár blog)
 
2014.07.03.
Nem-e magyart tanítunk? – Kommenteljük a kommenteket
Az iskola és a magyarórák egyik nagyon fontos feladata a tanuló felé a standard nyelvváltozat közvetítése. Ez a nyelvtantanulás egyik célja. De hogy hogyan történik mindez – felcserélő vagy hozzáadó szemlélettel –, az már lényeges különbség.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.07.03.
Július 14-től lehet jelentkezni a diplomamentő nyelvtanfolyamokra
Azok jelentkezhetnek az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) felhívására, akik az államvizsgát már letették, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.03.
Július 10-ig lehet dokumentumot pótolni és sorrendet módosítani
A jelentkezők a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni. Ugyanitt lehet nyomon követni a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.03.
Érdeklődőek és kreatívak a BME brazil diákjai
241 brazil hallgató fejezi be kétszemeszteres tanulmányait a Műegyetemen, július 3-án akik a Tudomány határok nélkül program keretében tanultak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). Ebben a tanévben közel 600 brazil hallgatót fogadott be az egyetem.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.03.
Ma döntenek a kancellárokról
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a felsőoktatásban bevezetendő kancellári rendszerről - a Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit határozathozatalok követnek.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.03.
Nem szüntetik meg a diákbérletet a BKV-nál, a MÁV-nál és Volánnál
Továbbra is csak az utasok töredéke vásárol teljes árú menetjegyet. A korábbi kormányok próbáltak ezen változtatni, de nem sok sikerrel. A jelenlegi kabinet nem tervezi a kedvezményrendszer átalakítását - írja pénteki cikkében a Napi Gazdaság
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.02.
Kutatási eredmények, esetleírások, helyi kezdeményezések a korai iskolaelhagyás témájában
A Tempus Közalapítvány és partnerei – a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – egyéves, közös projektjükben arra vállalkoztak, hogy a korai iskolaelhagyás problémakörét hazai és nemzetközi kutatási tevékenységgel és széles körű társadalmi konzultációval járják körbe.
(Forrás: TEMPUS )
 
2014.07.02.
Magyarország 2013-ban kimaradt a nemzetközi tanárkutatásból
A TALIS (Teaching and Learning International Survey) az első olyan nemzetközi vizsgálat, amely a pedagógusokról és a pedagógusoktól gyűjt információt. A cél, hogy jobban meg lehessen érteni, mitől hatékony az oktatás vagy mitől nem, ezért részben összekapcsolták a PISA kutatással is
(Forrás: vs.hu)
 
2014.07.02.
Kivonulhat az állam a főiskolák fenntartásából
A közösségi főiskolákká alakuló intézmények nem olyan szakembereket képeznek, amilyenekre a piacnak szüksége van, illetve túlreagálják a piac igényeit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Palkovics László, az Orbán Viktor közbenjárásával kinevezett új felsőoktatási államtitkár.
(Forrás: !!444!!!)
 
2014.07.02.
Tudományos-fantasztikus fokozatokat oszt a kétharmad
Pénteken megszavazhatják a sokat bírált, az egyetemi autonómiát csorbító lex Mocsait. A Magyar Tudományos Akadémia eddig nem érezte szükségét, hogy megszólaljon az ügyben.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.02.
Két tárgyból megbukott, dühében megütötte iskolatársát
Egy kaposvári szakközépiskola tanulójával az osztályfőnöke közölte, hogy két tantárgyból meg fog bukni. A fiú kiment az iskola udvarára és az egyik iskolatársátnagy erővel hason ütötte. A sértett lépét el kellett távolítani.
(Forrás: hvg,hu)
 
2014.07.02.
Mit csináljunk a gyerekkel nyáron?
Ha minden ideálisan alakul, akkor is egészen biztos, hogy fennmarad néhány hét, amikor a gyerek nincs napi szinten lekötve - ez pedig egyik félnek sem jó. A nagyobb, elutazós táborok többnyire beteltek, de még mindig bőven lehet válogatni a napközis, de akár az ottalvós programlehetőségek között.
(Forrás: Origo)
 
2014.07.02.
"Vannak olyan szakok, hogy nem is egyértelmű, miről szólnak"
Az MRK elnöke szólt arról is, hogy támogatja a felsőoktatási államtitkárnak az alapszakok csökkentésére irányuló elképzelését, mellyel sokan egyetértenek a felsőoktatásban. "Vannak olyan szakok, hogy nem is egyértelmű, miről szólnak, de indulnak, ezen a téren szükség van a racionalizálásra, csak az a kérdés, hogyan történik a végrehajtás" -
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.02.
18 ezer pedagógusnak kell portfóliót készítenie november végéig
A 19 135 jelentkező közülcsak 18 095 pedagógus felelt meg a feltételeknek . A 2015-ös minősítési eljárásban ugyanis csak azok vehetnek részt, akiknek legalább nyolcéves szakmai tapasztalatuk és pedagógus-szakvizsgájuk van, valamint azok, akik több mint harminc éve tanítanak.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.02.
Rétvári Bence: kiszámítható jövője lesz a Pető intézetnek
„Azzal, hogy hivatalos gyakorlóiskolává válik az intézmény, a normatív finanszírozás sokkal inkább kiszámítható jövőképet jelent a teljes Pető intézetnek. Mi biztosak vagyunk abban, hogy ez a mostani törvénymódosítás véglegesen lezárhatja az aggodalmakat és nyugovópontra helyezheti az itteni emberek munkáját”
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.02.
Új honlap segíti a gyerekek tudatos internetezését
Otthonaneten.hu címen már elérhető az a honlap,amely segít a gyermekeket megtanítani arra, hogyan kerüljék el a veszélyeket az interneten és hogyan fedezzék fel annak valódi értékét.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.02.
Nevelés ideológiai alapokon
Hoffmann Rózsa bizonyos szempontból nagyon is hatékony volt: a kormány ideológiai alapokra helyezte a közoktatást. Ennek vezérfonalát Balog Zoltán humánminiszter jelölte ki, aki tárcavezetői meghallgatásán azt közölte, hogy testi és lelki egészségre kell nevelni a gyermekeket.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.02.
„A centralizáció megfojtja a falvakat”
A most zárult tanévvel megszűnik a felső tagozatos oktatás a kardoskúti általános iskolában, és a szülők összetartásán múlik, hogy be kell-e zárni az alsó tagozatot is.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.07.01.
Hoffmann Rózsa utódja mindig lebukott, ha puskázott
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár cáfolja, hogy a párt hívó szavára bármire kapható lenne: „Kívülről mindig minden másnak látszik, mint ami valójában történik, amit a történet szereplői valójában gondolnak és éreznek. Számomra nagy megtiszteltetés és szakmai kihívás volt, hogy miniszter úr megkeresett az államtitkári feladattal.”
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.07.01.
Ma mindenki megtudja, részt vehet-e a minősítési eljárásban
Több ezer pedagógus sorsa dőlt el az elmúlt napokban: az oktatásért felelős miniszter minden évben június 20-ig dönt arról, kik vehetnek részt a következő évi minősítési eljárásban, a döntésről június 30-ig értesítik a tanárokat, tanítókat, óvodapedagógusokat, valamint az iskolavezetőket.
(Forrás: Eduline)
 
2014.07.01.
Atomjaira robbantotta szét a sérült gyerekek ellátását a központosítás
Jellemző, hogy egyes intézményekben a minimálisan előírt státuszok felére, kétharmadára van csak elég pénz, de a szakemberhiány, az alacsony fizetések, a pokoli munkakörülmények, és a nehezen teljesíthető felvételi szabályok miatt azokat a státuszokat sem tudják feltölteni, amikre egyébként lenne engedély.
(Forrás: !!444!!!)
 
2014.07.01.
Hosszú forró nyár - válságban az iskolai szociális munkás szakma
Az iskolai szociális munkás szakmát tavaly augusztusban sokkoló 326/2013 ss kormányrendelet megszüntette a gyermek és ifjúságvédelmi felelős munkakört.A köznevelési törvény pedig egyszerűen megfeledkezett a jól képzett és tapasztalt iskolai szociális munkásokról.
(Forrás: MADÁSZSZ )
 
2014.07.01.
Információs társadalom parlamentje - beszámoló szubjektíven
2014. június 26-27-én, immár negyedik alkalommal rendezte meg az Informatika a Társadalomért Egyesület az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége együttműködésével az Információs Társadalom Parlamentjét, amelynek alcíme „Magyar Digitális Ökoszisztéma” volt
(Forrás: Szeverényi Irma blogja)
 
2014.07.01.
A kötelező olvasmányok és a tudatos költés
Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja úgy véli, hogy a könyvvásárlás is egy jó alkalom lehet arra, hogy növeljük a gyermek felelősségtudatát, illetve gyakoroltassuk vele a pénzügyi tervezést.
(Forrás: koznev.hu magazin)
 
2014.07.01.
Mi a pálya? címmel sorozat indul az M2-n
Mi a pálya? címmel harminc epizódból álló pályaorientációs sorozatot indít az átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Új Nemzedék Plusz TÁMOP projekt. Az M2 ifjúsági műsorsávjában és az ujnemzedek.hu portálon nyomon követhető sorozat célja, hogy közelebb hozza a szakmákat a pályaválasztás előtt állók fiatalok számára, illetve bemutassa a különböző mesterségek szépségeit.
(Forrás: Új Katedra online)
 
2014.07.01.
Nyári tábor a Debreceni Egyetemen
Száz középiskolás tapasztalhatja meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar egyhetes nyári táborában, hogy milyen kutatónak lenni.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.01.
Tehetségsegítség felsőfokon
A MATEHETSZ minden eszközzel arra törekszik, hogy az általa megvalósított projektekkel kapcsolatban minden szakmai és pénzügyi információt a finanszírozók – végső soron az adófizető polgárok rendelkezésére bocsásson.
(Forrás: Edupress)
 
2014.07.01.
Ki dönthet az étkezési támogatásról?
Az ombudsman megállapította, a gyermekvédelmi törvény nem tartalmaz egyértelmű szabályozást a tekintetben, hogy az állami fenntartású iskolákban biztosított gyermekétkeztetés esetén mely szerv jogosult a személyi térítési díjról dönteni, ahogy azzal kapcsolatban sem, hogy a díj összegének vitatása esetén mely szerv hozhat döntést.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.07.01.
A pedofil is ember
A rajzolt gyerekpornó engedélyezése jelzés a pedofiloknak, hogy a szabadságpárti állam nem ellenük, hanem csak a gyerekekért tilt. Jelzés a társadalomnak: a szabadságot csak annyira szabad korlátozni, amennyire muszáj.
(Forrás: Népszabadság)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep